egy külön post-ot szánok arra is hogy megpróbáljam érzékeltetni, milyen szűk kis utcák találhatók itt...Ezek a képek teljesen véletlenszerűen lettek készítve, tényleg így kell elképzelni a várost.
Több képnél is azt gondolná az ember, hogy szélesebb járdák, vagy sétálóutcák....de nem...ide a korábbi post video-jában látható kis autóikkal úgy rontanak be (és vissza), hogy néha életveszélyben érzem magam. Arról nem is beszélve, hogy olyan, hogy járda elég ritka fogalom. Látható is a képeken - igazából nagyrészt a gyalogosok a kb 60-70centi széles vízelvezető csatornákon közlekednek...Elég veszélyes tud lenni a forgalom, főleg a reggeli ill. a délutáni órákban...:/ És ráadásul most megjavíttattam biciklit, amit egyik ismerősömtől kaptam(eddig busszal jártam, de a napi 1200 forintos buszköltséget kicsit soknak találtam...:s ), szal mostmár én is biciklivel fogok járni. Még jobban erősíti a félelmeimet, hogy egy kínai lány a kiérkezése után kb másfél héttel akkorát esett a biciklijével (valami autó elé majdnem kihajtott, így "csak" elesett...), hogy most kórházban van 1 hónapig nem is mozdulhat ki. Ha jól értettem az egyik nyakcsigolyája repedt meg :s Szal oda kell figyelni. Persze, ezek lehet hogy csak az én félelmeim, és az itteniek hozzászoktak már ehhez a közlekedéshez, stb...de akkor isIgaz, azt írtam a korábbi post-ban, hogy az utcákon nem lehet szemetet látni....Viszont a képek nagyrésze a tájfun elvonulása után pár órával, a tengerparthoz közel készültek, szal emiatt látható itt-ott szemét az utakon. De természetesen miután bemondták a hangosbemondóba, hogy mostmár ki lehet menni az utcára (én bátor voltam, korábban mentem ki) egyből megjelentek az emberek, és mint a kis szorgos hangyák elkezdtek azonnal takarítani, összeszedni a szemeteket, felállítani az felborult bicikliket, és a szél által a járdákra hordott homokot eltakarítani. Látszott, hogy ezek az emberek ehhez már teljesen hozzászoktak, kb olyan volt ez nekik mint nálunk a hólapátolás)
És még egy pár mondat a bicikliről....: ez valami ELKÉPESZTŐ hogy milyen mennyiségű bicikli van itt...(ez a sztereotípia talán bennünk van, hogy ázsiában milyen sokan bicikliznek) Az emberek - teljesen érthető módon - inkább közlekednek biciklikkel, mint hogy beüljenek autóba, vagy akár gyalogoljanak 10 percet. Ha boltba, munkákba, iskolába mennek, a legtöbben inkább biciklire pattanak. Természetesen ez jóval olcsóbb mint a benzin, de igazából praktikusabb és nem utolsó sorban környezetbarátabb.
És mivel ilyen marha sok canga van itt, szigorúbb szabályokat is kellett bevezetni. Pl nem lehet csak úgy akárhova letámasztani a bicikliket, itt vannak ilyen biciklitárolók és csak oda lehet letenni őket. Ezek a város több pontján megtalálhatóak, ill. bevásárlóközpontok mellett is vannak. Ha valaki pl hozzálakatolja egy útjelző táblához a biciklijét, örülhet ha megússza pénzbírsággal és nem veszik el a biciklijét (a bírság persze kb nagyobb mint a bicikli ára...). A lopások ellen pedig a bicikliket BE KELL JELENTENI a rendőrségen. Aki nem jelenti be, úgy veszik, hogy lopta valahonnan....
Ez a törvényszabályozás elég szigorúnak tűnhet nekünk, ugyanakkor meglett az eredménye: teljesen felesleges lezárni a bicikliket, a kutya nem viszi el....Én 2 hete kaptam meg a biciklimet, azóta egy olyan helyen tartom ahova bárki bejöhet, de teljesen felesleges lelakatolni, NEM LOPJÁK EL. Sőt, a tájfun idején láttam hogy el is dőlt, aznap még nem igazán foglalkoztam vele. Másnap mikor délelőtt mentem ki, láttam hogy valaki felállította és a helyére tette.....Nem gondoltam volna, hogy a világon létezik ilyen hely...
Az itteni bicikliket azonban nem úgy kell elképzelni, mint az otthoniakat. Itt nem mindenféle Mountain Bike-ok meg BMX-ek vannak, hanem a képek látható típusúak. Halál egyszerű váz, meg fék/váltórendszer, elöl akár egy kosár és már kész is. Kb 13-14e yen-től (30e Ft) lehet venni a legolcsóbbat, egy normálisabb 20-22e yen. Igazából én úgy gondolom - tehát ez csak egy személyes vélemény - hogy már a bicikliknél is előjön a japánok gondolkodása (nagyon tág értelemben az ázsiaiak):
először is, a (nagy) átlag japán, nem felvágós. Ezt úgy kell érteni, hogy itt az emberek - velünk ellentétben nincsenek teleaggatva mindenféle arany meg gyémánt ékszerekkel, gyűrűkkel. Nincsenek csak azért márkás ruhába öltözve, hogy megmutathassák másoknak, hogy milyen sok pénzük van (ez valószínűleg csak a fehér ember tulajdonsága...). Ez abszolút nem jellemző itt. Ha vesznek is márkás dolgot, azért teszik, mert megbízható. Azért van itt mindenkinek csúcskategóriás telefonja, (Iphone, Galaxy), mert az itt megfizethető (legrosszabb esetben is ugyanannyiba került mint othhon) és tudják, hogy ugyan meg van az ára, de megbízható.
De más példa, pl a korábbi videoban feltűnt halál egyszerű, kicsi, halál egyszerű mondhatni "kocka" autó. Rettentő sok ilyennel lehet találkozni az utcán, sztem a helyi autók negyede(!) kb ilyen.
A ruházatok is jóval egyszerűbb, hétköznapibb, mint a miénk. Ezt már egyébként Mo-ra látogató diákoknál is megfigyeltem. Egyszerűen nem olyan ruhát hordanak, mint mi. Tudjátok én se vagyok az, aki olyan rohadt extrém ruhákba járna, de engem már messziről kiszúrnak, hogy nem idevalósi, "gáidzsin". Külön szavuk is van egyébként, van "keletiruha" meg "nyugatiruha". Számomra nehéz megfogalmazni, hogy miben más, de mondom talán az egyszerűbb áll a legközelebb a valósághoz
Azért ez az öltözködéses dolog csak a "kisvárosokban" van így nem? Csak mert a japánok elég extrémek tudnak lenni néha... :)
VálaszTörlésAmúgy elolvastam mindent és megnéztem az összes videót, tök jó bejegyzéseket írtál és készítettél. Csak így tovább, én kíváncsian várom a többit is :) Nem találtam a blogodon feliratkozás gombot, szóval ha új bejegyzést írtál, akkor azt oszd meg facebookon is, hogy mindenkihez elérjen, akihez csak lehet :)
Alexa